2015. április 10., péntek

Önkéntesség egy Állatmenhelyen (2. nap)

Újból útra keltem, hogy meglátogassam a helyi állatmenhelyet.
A reggelem elég rosszul kezdődött, mert előző nap Budapesten jártam, korán indultam, és csak éjfél körül kerültem az ágyba. 

Nagyon nehéz volt felkelnem, a fáradtság mindenhol átjárt. Ráadásul be is volt borulva (pedig jó időt és napsütést mondtak), és tudtam hogy mekkora utat kell még megtennem. Ezt csak azért mondom, mert tényleg elég mínuszról indultam. Lassan összeszedtem magam, és nekivágtam az útnak. Itthon van 5 cicánk, így több konzerv is helyet kap, egyet bepakoltam, gondoltam jól jön az ottani cicusoknak:)

Izomlázzal a lábamban lassabban haladtam, közben cseperegni kezdett az eső (majd esni persze...:D). 
Egyre közelebb és közelebb jártam, végül megérkeztem. Kicsit késve ugyan, mert eggyel későbbi buszt értem el. 

Gyorsan választottam egy kutyust, akit elvittem egy kis esős-erdei sétára (ami nagyon jól esett). 
A kutyus neve: Zserbó. Igazi kis szimatmester! :)




Nagyon barátságos, kedves, játékos kutyus, és kisebb méretű, mint Panka, így kevésbé húzott (bár ő is erőlködött). Láttam mennyire szeretne futni, így futottunk egyet az elején. 

Zserbó többször visszanézett, hogy megbizonyosodjon arról, hogy jövök utána, nagyon aranyos volt :)
Mikor megsimogattam, akkor pedig felmászott az ölembe (jó sáros lettem:D), és a kis szemeivel nagyon hálásan nézett. Kezdődő barátságunkat pedig meg is pecsételtük, méghozzá egy orrpuszival. Zserbó persze a nyelvét is használta, amivel beterítette az egész arcom, de hát ha nála ez jelzi a szeretetet, akkor állok elébe! :D 

A pillanat, mikor már tudtam mire készül Zserbó:




A séta végére lelassult Zserbó, már nem húzott annyira, de azért még egy utolsót futottunk visszafelé, hogy minél jobban kihasználja a lábait :) Megfeledkeztem egy pillanatra a fájó lábamról, és csak futottunk-futottunk....


Zserbó mosolyog:



Zserbó bújik (annyira aranyos:)):


És a kedvencem, mikor megrázza a fejét:D:



Annyira feltöltött a kis Zserbó szeretete, hogy arra az időre el is múlt a fáradtságom, az izomlázam, csak mosolyogni tudtam. 




   A kutyasétáltatás előtt:                                              A kutyasétáltatás után:



Azt hiszem nem kéne a drága kozmetikumokat reklámozni! Az első képen látható a nagy karikás szemem, és fáradt arcom, bár próbáltam mosolyogni, de nem jött könnyen. A másik képen egy őszinte, széles mosoly látható, és ezt mind a kutyusnak köszönhetem:) 

Mindenki mellé egy szerető kisállat kéne, akivel barátságot köt, és akivel minden nap felvidítják egymást. Akitől kivirulnak, és boldogabban vágnak bele a kihívásokba. Sokkal többet érnek ezek a pillanatok, mint a pénzzel megfizethető időszakos megoldások...

Kérek mindenkit, hogy ha csak egy fél órára is, de vigyen el egy kutyust sétálni, meglátjátok, hogy sosem fogjátok az arcát elfelejteni! :) 
Ha pluszban tudtok vinni eledelt az is nagyszerű, olcsón lehet már kapni, és ott minden apró segítség jól jön!! :) 

Köszönjük előre is a segítségeteket és időtöket, amit a kis állatokra szántok! 

Ne feledjétek: Nektek csak fél óra, egy kutyusnak hihetetlen nagy öröm! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése