*Vegán receptek, ötletek, tippek, gondolatok két barátnőtől, akik hisznek egy erőszakmentes világban, ahol az állatok az ember barátai, és a környezet/természet pusztulásához nem járul hozzá emberi kéz.*
Hozzávalók: -1 fej hagyma -200 gramm szójakocka -1 babkonzerv -4 dl sűrített paradicsom -1,5-2 dl víz -egy csésze kukorica (2 dl) -fűszerek (majoranna, oregánó, bazsalikom, babérlevél, só, bors, chili, szárított metélőhagyma) Elkészítés: A szójakockát kétszeres mennyiségű vízzel öntöm fel, és hagyom állni kb. 20 percet, ez idő alatt megszívja magát. A hagymát felkockázom, majd olajon megbarnítom. Ezután hozzáadjuk a lecsepegtetett szójakockákat, és együtt pirítjuk őket. Mikor a szójakocka elkezd pirulni, fűszerezzük sóvel, borssal, kicsit több ízesítést kíván a szója, mint a hús. Mikor megpirult a szójánk, öntsük fel a sűrített paradicsommal és a vízzel. Adjuk hozzá az átmosott babot (a konzerv levét semmiképp), majd a kukoricát. Fűszerezzük igény szerint, én azokat ajánlom, amik a hozzávalók listáján szerepelnek:) Főzzük így még kb. 8 percig, hogy összeérjenek az ízek. Készítsünk mellé petrezselymes vagy hagymás rizst, és tálaljuk csíkokra vágott jégsalátával.
Az aggodalom oka: a magas ösztrogén szint. Elvileg.
A következőkben olvashatjuk Gary Yourofsky magyarázatát erre a kérdésre, aki az egyik legnagyobb vegán aktivista, és számos iskolában tartott már előadást, sőt rengeteg tüntetésen vett részt, ahol gyakran letartóztatták. Tehát ő egy igazi aktivista, és harcol az igazságért. Az összes videóját ajánlom, hihetetlen szenvedéllyel éli ezt az életet, és amit mond, azt mind tapasztalatból, jó szándékból teszi. Jól összefoglalja a lényegeket, jó olvasást hozzá! :)
A kérdés tehát, hogy problémát okoz-e a szója ösztrogéntartalma?
Gary Yourofsky:
Kérlek ne higgyetek ennek a baromságnak! Semmi probléma nincs a szójával.
Amit itt most javasolni tudok, az az, hogy vásároljatok bio termékeket, melyeket ellenőriztek, manapság ez a biztos útja annak, hogy nem génkezelt termékeket kapunk ezen a bolygón.
De hallgassatok ide! Korábban már írtam egy cikket a szójával kapcsolatban a weboldalamon, és az igazság, hogy akik nagy mennyiségű szóját fogyasztanak, azoknak kevesebb esélyük van a rák és az összes betegség kialakulására. Szóval ne higgyetek ennek a baromságnak. Az anti-szója mozgalom nyilvánvalóan a hús, tej, és tojásiparnak köszönhető. Megijedtek, hogy a vegánok megtalálták a tökéletes helyettesítését mindezeknek csupán egy növényi táplálék által, ezért bombázni kezdték az embereket ezekkel a félrevezető, téves információkkal. Ez mind tőlük jön!
Lépjünk tovább eggyel! Azt gondoljátok, hogy az ösztrogén szint probléma a szójában. Hadd mondjak el valamit: A húsok, tejtermékek is tartalmaznak ösztrogént, méghozzá a hús és tej kétszeres mennyiségben! Főleg, ha nőstény állatot fogyasztunk, akiben jóval több női hormon található.
Szóval ha emiatt aggódtok, kérlek hagyjátok abba, és aggódjatok a vegyes táplálkozású ismerőseitekért.
Elég furcsa, hogy legtöbbször ők aggódnak emiatt, hiszen nekik kéne...
Sokszor kérdezik tőlem: ez a vegánság egy hóbort? Erre én azt mondom nem!
A gluténmentesség, és anti-szójaság a hóbort.
18 éve vagyok vegán, és 2-3 évig kipróbáltam a szójamentességet. Semmilyen változást nem tapasztaltam az egészségemben, és ezt úgy állítom, hogy ki is próbáltam, személyes tanulmányt folytattam.
Tehát visszahoztam az életembe a tofut, amit nagyon-nagyon szeretek. Ahogy már korábban egy-kétszer említettem, ha tofut adsz nekem egész nap, egy nagyon boldog ember leszek. Erre utal az e-mail-címem is (garytofu).
De hadd menjek tovább. Ha valamilyen oknál fogva el akarod kerülni a szóját, akkor kerüld!
Semmi sem kötelező. Hol van szója a gyümölcsökben? Hol van szója a zöldségekben (leszámítva a szójababot)? Szóval ne edd! Ha nem akarod, ne edd!
Nem kell szóját fogyasztanod ahhoz, hogy vegán legyél. Számos ismerősöm van, aki vegánként nem eszik szóját, van aki nem eszik gluténtartalmú ételt, vagy van, aki nem szeretne főzni, tehát nyers vegán. Ez mind személyes döntés.
Válaszd a neked tetsző vegán étrendet, csak bizonyosodj meg róla, hogy minden amit eszel növényi alapú, kegyetlenség-mentes, ez az alapja az egésznek. De egy érdekes információ:
Az Amerikában található szója 95%-a állati eledel. Szóval a vegyes táplálkozásúak vagy vegetáriánusok, akik a szója miatt aggódnak, ugyanúgy megeszik hús, és tejtermék formájában, mivel az állatokat ezzel etetik.
Az egész szója-mítosz tehát ezért egy ostobaság, ésszerűtlenség. Az említett videó (angol, angol felirattal):